Bármikor összedőlhet körülötted minden. 

Bármikor. 

Az, amit építettél, az, amiről azt hitted, hogy a tiéd, hogy csakis a tiéd.. 

Bármelyik perc elveheti megtanítva, hogy csak egy dolog biztos: a változás. 

De legyél hálás a tapasztalásnak, annak, hogy megtapasztaltad, hogy milyen az, amikor valóra válnak az álmaid, mert lesz, amikor minden eltűnik, ami addig a valóságod volt. 

Hiszen nincs olyan, hogy valóság, minden csupán illúzió. 

Elkezdődik valamikor, tart valameddig, aztán eltűnik, mintha soha nem is lett volna, folyton tesztelve, hogy mire vagy képes. ..

 hogy vajon még mennyi pofont viselsz el, hogy elhiszed-e azt, hogy az életed nem lehet ennyi. 

Nem kellenek nagy dolgok, az apróságokban rejlik a varázslat. 

A varázslat az, ami többé tesz, amit elő tudsz magadból csalogatni. 

A varázslat az, ami mindannyiunkban ott van, és csak arra vár, hogy előjöhessen. 

A csodák, a megvalósult álmok, na meg a hit... 

mind ott rejtőzik mélyen, csak arra várva, hogy végre észrevedd, hogy a te életed is lehet más.

 Másabb, boldogabb, sokkal jobb annál, mint amire vágysz.

 Csak tudod, a varázslat van akiben egy életre elalszik a hittel, a reménnyel együtt, mert másokra hallgat. 

Elhiszi azt, hogy nincsenek csillagok, meg színes buborékok, közben meg bárhol vehetsz buborékfújót, és varázsolhatsz színeket az életedbe.

 Hiszen minden rajtad múlik.

Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor álljak félre. 

Megtanított, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom, döntsek jól! 

Az élet azt is megmutatta, hogy sok embert elvesztek, és sok embert el kell majd engednem, akiket szeretek, de erősnek kell lennem. 

Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, az nem jön vissza.

Nálam ez valahogy másképp alakult. Engem az élet csak remélni tanított meg. 

Remélni azt, hogy felismerem majd, mikor kell harcolni, s félreállni. 

Remélni, hogy jó döntést hozok, mikor döntést kell hoznom. 

Remélni, hogy akit elvesztek, annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni, hogy továbblépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem meg.

 És remélni azt, hogy a sebek idővel tényleg begyógyulnak!

Nem mindig könnyű, és senki sem mondta, hogy az lesz. Az élet majd nagyon sokszor próbára fog tenni úgy, mint mindenki mást, és csak rajtad fog múlni, hogy győztesként vagy vesztesként kerülsz ki a csatából. 
Sose felejtsd el, hogy kudarc, a csalódás sosem volt szégyen... a szégyen az, ha megtörsz, és feladod!

Bármi megtörténhet. Az is, hogy sikerül, az is, hogy nem. 
Az is, hogy az utadon vagy, az is, hogy nem. 
Az is, hogy minden félresiklik, meg az is, hogy szép lassan, de biztosan összeállnak azok a kockák, amik boldoggá tesznek. 
De ahhoz, hogy az életedet élhesd, azt, amire születtél, áldozatot kell hoznod.
 Nem nehéz, semmi bonyolult sincs benne: fel kell vállalnod magad, és merned kell igent mondani az útra, arra, amit a magadénak érzel.
 Csatástul, veszteségestül, összeomlásostul, ugyanis ahogy a mondás tartja, “akadályokon át a csillagokig” - a csillagok távol vannak. 
Bármikor jöhet egy vihar, ami az oda tartó útról letaszít. 
De tudod mit? Tegye meg. Tegye meg milliószor, törjön darabokra mindent körülötted, de ne add fel. Semmi áron se add fel, menj tovább, tedd a dolgod, mert egy életed van, és ha tényleg csak ez az egy van, miért ne csinálnád azt, amit szeretnél?

Fura dolog ez a vonzódás...

 Azt gondolod, hogy sose tud elhatalmasodni rajtad, hogy meg tudsz állni egy pontnál,

 hogy féken tudod tartani érzéseidet...

 de közben észrevétlenül átjárja a szíved, először csak néha jut eszedbe, 

majd vele fekszel és utána már vele kelsz...

 életed része lesz, úgy, hogy nem is veszed észre

 és már sosem fogod tudni kitörölni a szívedből.. 

~

Van az a szeretet, amit nem tudsz leírni, ami túlmutat mindenen, amit valaha éreztél, mert több, erőteljesebb, megszakíthatatlan, amolyan mindent felülíró.

 Boldoggá tesz a létezése, hogy ott van melletted, hogy támogat, szeret. 

Ha tehetnéd, megállítanád az időt, hogy ne menjen tovább, hogy ott maradjatok a pillanatban, mert ezekért élsz. Ezekért a tekintetekért, ezekért az ölelésekért, mosolyokért, mert feltöltenek. 

Ha kell, elengeded, megválsz tőle, kiiktatod, élsz nélküle, mert tudod, hogy mindennek idő kell, és néha a legnagyobb próba pont az idő, ami megmutatja az igazi érzéseket, azt, hogy valójában semmi sem számít, csak az, hogy vagytok egymásnak.

De megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. 

Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak, 

az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük

Minden napot, kapcsolatot, mosolyt, barátságot tiszta lappal kezdeni,

 minden élményt nem a már megéltekhez hasonlítgatni, vagy a saját bukásaink,

 csalódásaink alapján beskatulyázni - senki sem mondta, hogy könnyű, de csak így lehetsz boldog.

 Úgy, ha nem döntöd el, hogy a múltad befolyásolja a jövődet, és esélyt adsz neki, hogy úgy alakuljon, ahogy alakulnia kell. 

Nem hiheted azt, hogy azért, mert valami egyszer nem sikerült, ha újra megpróbálod, akkor sem fog. Más emberek, más találkozások, más üzenettel, más feladattal. 

Fogadd el azt, amit hoznak, és ne ítélkezz felette, ne döntsd el előre, hogy majd ez is olyan lesz,

 mint a többi. Hagyd, hogy az élet alakítsa - a napjaidat, a találkozásokat, a perceidet, amik egyetlen mosolyból jönnek, mert mindent az alakít, ha hagyod. 

De ha folyton azon agyalsz, hogy ez is olyan lesz, mint a többi, és esélyt sem adsz arra, hogy más legyen, mint amit eddig tapasztaltál.. 

Neked lesz igazad. 

Az élet mindig téged igazol - a kérdés, hogy miben hiszel. 

Jól gondold meg.

Vannak érzések, amik csak úgy nem jönnek ki belőled akárkinek.

 Nem hallhatja vagy láthatja bárki, csak az, aki bármit is kezdeni tud vele. 

Na de ilyen aztán kevés van. 

Olyan, akinek meg mered nyitni a szíved anélkül, hogy attól kellene rettegned, hogy kihasználja és sérülsz.. 

Ilyet csak az őszinte embereknek tudsz megtenni, azoknak, akiken semmiféle görcsösséget sem látsz. Olyanoknak, akik nyitottak a világra, és a szívüket adják, nem takargatják, kinyújtják, és hagyják, hogy belenyúlj, elkapd, és addig szorítsd, öleld magadhoz, ameddig szükséged van rá.

 Na, nekik mesélni fogsz. 

Nekik meg fogsz nyílni, ki fogod nyitni azt is, amiről eddig nem tudtál. 

Megmutatod nekik, hogy mi van benned, hiszen ők ezért vannak.

 Azért, hogy kinyissanak, és megmutassák, több van ott, mint gondolnád. csak néha ehhez egyedül kevesek vagyunk.

 Nem láthatunk mindent egyedül. 

Olyankor kell más, de nem lehet akárki. 

Sohasem lehet akárki, hiszen a szívedről van szó, amit csak különleges ember nyithat meg.

.. Valami olyan van köztük, ami ritka, szép, igazi, szerelem.

 Olyan, amire sokan vágynak, és annál is többen félnek elhinni, hogy létezik.

 Pedig ott van ám, dobog a szíve is, csak valahogy mégsem merik megfogni a kezét és el nem engedni. Valahogy időről időre látjuk, talán elkapjuk a kezét, hagyjuk, hogy magával vigyen, 

de nem hiszünk a mosolyának. (...)

 Csak akkor maradhat, ha hiszel benne, ha bízol abban, hogy jó helyre visz. 

De sokan még mindig ott tartunk, hogy nem hiszünk az igaz érzésekben. 

Azokban, amik léteznek, és rémisztően igaziak. 

Igen, rémisztőek, mert ritkán látunk ilyet, és felfoghatatlan, hogy bizony megérdemeljük 

- pedig igen. 

Csak az jöhet, ami a miénk.

 Amire megértünk.

 Ám azt már te döntöd el, hogy mit mersz befogadni. 

Hogy miről mered elhinni, hogy a tiéd.

Szedd össze magad és folytasd.

 Egyszerűen nem hagyhatod, hogy az, amiért annyit dolgoztál összedőljön, mert belefáradtál. 

Meríts erőt, szedd össze magad, harcolj érte, dolgozz tovább, találd meg a színt, ami kifesti a világodat annyira, hogy tudj benne élni még addig, amíg újra meg nem találod az értelmét annak, amit csinálsz. 

Rakd helyre az életedet, pörgesd fel, mert ha valamibe sok munkát tettél nem hagyhatod összedőlni. 

Vagy tudod mit? Hagyd

. Törjön csak darabokra, aminek el kell tűnnie belőle úgyis eltűnik és csak az marad meg, amire tényleg szükséged van, de vigyázz arra, hogy mi marad belőle.

 Óvd, védd, mert ami marad, az az érték, minden más sallang.

Talán a szerelem csak akkor jön, ha nincsenek benned elvárások. 

Ha nem akarsz, ha nem képzeled el, hogy milyen lesz, csak hagyod, hogy megtörténjen

. Van még tovább, van még több is annál, mint amit el tudsz képzelni. 

Van, létezik, csak merned kell megnyitnod magad és befogadni, elfogadni, érte nyúlni, és bizony viszonozni. Azt is tanulni kell.

 Merni ugyanazt az élményt adni a másiknak, amit ő ad, és bízni benne, hogy arra van szüksége, amit kap. 

Ez az igazi kihívás. Adni és kapni.

 Hasonlót, ugyanazt, érzéseket, törődést. 

Az emlékek, amik egykor az életet jelentették, az idővel egyre jobban halványulnak,
de így van ez az érzésekkel is...
 és pont ez a tudat igenis, ami nagyon megrémiszt.

Az utóbbi időben volt minden. Voltam boldog, szomorú, kiégett, üres, hiperaktív, szerencsés, szerencsétlen, sajnálkozó, nemtörődöm, felelőtlen, gonosz, szívtelen, vak, embertelen, hazug, önző, követelőző, és még sok más. Nem bántam meg semmit. Boldog voltam, hiszen ismét minden úgy látszott, rendbe fog jönni. De ugyan már! Nem is értem, hogy képzelhettem ilyet. Nem hiszek semmiben sem. Senkiben sem. Csak élni szeretnék. Elegem van a sok sötétségből, az emberekből, a hazugságaikból, a nemtörődöm viselkedésükből, hogy mindenkinek csak saját maga számít, hogy mindenki megváltozik, és a többi... Nem érdekel. Nem akarok szomorú lenni, nem akarok még többet bőgni emberek miatt. Nem is itt kellene lennem. Nem akarok üres lenni, nem akarok aggódni, nem akarok szívtelen lenni többször, én boldogan akarok élni, ameddig tehetem.