Minden napot, kapcsolatot, mosolyt, barátságot tiszta lappal kezdeni,

 minden élményt nem a már megéltekhez hasonlítgatni, vagy a saját bukásaink,

 csalódásaink alapján beskatulyázni - senki sem mondta, hogy könnyű, de csak így lehetsz boldog.

 Úgy, ha nem döntöd el, hogy a múltad befolyásolja a jövődet, és esélyt adsz neki, hogy úgy alakuljon, ahogy alakulnia kell. 

Nem hiheted azt, hogy azért, mert valami egyszer nem sikerült, ha újra megpróbálod, akkor sem fog. Más emberek, más találkozások, más üzenettel, más feladattal. 

Fogadd el azt, amit hoznak, és ne ítélkezz felette, ne döntsd el előre, hogy majd ez is olyan lesz,

 mint a többi. Hagyd, hogy az élet alakítsa - a napjaidat, a találkozásokat, a perceidet, amik egyetlen mosolyból jönnek, mert mindent az alakít, ha hagyod. 

De ha folyton azon agyalsz, hogy ez is olyan lesz, mint a többi, és esélyt sem adsz arra, hogy más legyen, mint amit eddig tapasztaltál.. 

Neked lesz igazad. 

Az élet mindig téged igazol - a kérdés, hogy miben hiszel. 

Jól gondold meg.

Vannak érzések, amik csak úgy nem jönnek ki belőled akárkinek.

 Nem hallhatja vagy láthatja bárki, csak az, aki bármit is kezdeni tud vele. 

Na de ilyen aztán kevés van. 

Olyan, akinek meg mered nyitni a szíved anélkül, hogy attól kellene rettegned, hogy kihasználja és sérülsz.. 

Ilyet csak az őszinte embereknek tudsz megtenni, azoknak, akiken semmiféle görcsösséget sem látsz. Olyanoknak, akik nyitottak a világra, és a szívüket adják, nem takargatják, kinyújtják, és hagyják, hogy belenyúlj, elkapd, és addig szorítsd, öleld magadhoz, ameddig szükséged van rá.

 Na, nekik mesélni fogsz. 

Nekik meg fogsz nyílni, ki fogod nyitni azt is, amiről eddig nem tudtál. 

Megmutatod nekik, hogy mi van benned, hiszen ők ezért vannak.

 Azért, hogy kinyissanak, és megmutassák, több van ott, mint gondolnád. csak néha ehhez egyedül kevesek vagyunk.

 Nem láthatunk mindent egyedül. 

Olyankor kell más, de nem lehet akárki. 

Sohasem lehet akárki, hiszen a szívedről van szó, amit csak különleges ember nyithat meg.

.. Valami olyan van köztük, ami ritka, szép, igazi, szerelem.

 Olyan, amire sokan vágynak, és annál is többen félnek elhinni, hogy létezik.

 Pedig ott van ám, dobog a szíve is, csak valahogy mégsem merik megfogni a kezét és el nem engedni. Valahogy időről időre látjuk, talán elkapjuk a kezét, hagyjuk, hogy magával vigyen, 

de nem hiszünk a mosolyának. (...)

 Csak akkor maradhat, ha hiszel benne, ha bízol abban, hogy jó helyre visz. 

De sokan még mindig ott tartunk, hogy nem hiszünk az igaz érzésekben. 

Azokban, amik léteznek, és rémisztően igaziak. 

Igen, rémisztőek, mert ritkán látunk ilyet, és felfoghatatlan, hogy bizony megérdemeljük 

- pedig igen. 

Csak az jöhet, ami a miénk.

 Amire megértünk.

 Ám azt már te döntöd el, hogy mit mersz befogadni. 

Hogy miről mered elhinni, hogy a tiéd.